Összeköltözés, avagy a vérre menő terület-foglalósdi…

  • by

Bozsoki-Kovács M. Virág tanácsadó szakpszichológus tollából

Húzós munkanap, végén közös vacsi, mindenki keresgéli a fogára valót, aztán nyugodtan eszegetünk. “Jó, hogy vége mára a munkának, jó itthon” érzés van.

Erre a Férjem a vacsoraasztalnál félig viccesen megjegyezte: “Na szép, megint elrontottad…”

Elrontottam a sajtot.

Tudni illik, kettőnk közül ő a precíz, én az elnagyoló, ő a szabályos, én a kaotikusabb 🙂

Ő szép szabályosan szeletel sajtot, egészen addig, amíg én hozzá nem nyúlok, és indokolatlan, már-már sajt-idegen éleket teszek bele. Vagyis elrontom…

Ez most egy mosolyt ér, és annyit, hogy: igen, ezek vagyunk mi, minden kis különbözőségünkkel, amiket megtanultunk szeretni. (Vagy legalább nem patáliát csinálni belőle, esetleg vérig sértődni. Pedig annak is meg volt az ideje…)

Na de a kapcsolat elején…

Fiú és lány a kapcsolat elején együtt jár. Öröm, boldogság, hétköznapokat színesítő randik.

Aztán jön a nagy változás. Az összeköltözés.

Azt gondolhatjuk, ez a fiatalok játéka. Pedig a válások magas száma és a mozaikcsaládok alakulásával gyakorlatilag minden korosztályt érintő kérdés.

Ez az esetek nagyon kis hányadában sikerül úgy, hogy a pár mindkét tagja elköltözik addigi otthonából, és együtt alakítják ki a közös otthonukat. Általában inkább valaki költözik valakihez. Ez mindenképpen nagy feladat, mert a jól megszokott rendszeréből mindenki kimozdul. Aki költözik, az nagyobbat ugrik, mert feladja az eddigi otthonát, eddigi életkörülményeit, és egy teljesen újba kezd. Mivel a költöző érkezik a párja terébe, és a saját otthonát elhagyta, keresi újra azt a bizonyos “otthon vagyok” érzést. Mindemellett az ő helyzete labilisabb, ezért igyekszik az otthonosság keresése mellett nem nagyon zavarni azt, aki megosztja vele a terét. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, könnyen elbillenhet a mérleg a túlzott “lábujjhegyen járás” túlzott alárendelődés és alkalmazkodás, vagy akár a nagyon hirtelen befészkelés irányába is. Mindegyik konfliktust szül.

Amikor a beköltöző túl figyelmes, igyekszik a másik kedvében járni és észrevétlen maradni, akkor a saját nyugalmát áldozza be ezzel. Az otthon az a hely, ahol leeresztheted a maszkot, és lazíthatsz. Ha otthon is viselkedni kell, előbb-utóbb elfárad az ember a folyamatos önkontrollba, és kiborul.

Ennél a résznél ijed meg általában először, (de akkor nagyon) az a fél, akihez beköltöztek. Nem teljesen világos a számára, hogy az ő békés kis galamocskája hogy lett egyszerre kevésbé békés szárnyas, például hárpia…

Itt jöhet elő az otthonát megosztó részéről a klasszikus “bakker, jól beetettél, eddig egészen más voltál…” érzés.

A másik nehezítési pont az lehet, amikor a nagy “otthon érzem magam nálUNK” érzés túl hamar jön el. Aki pedig beengedi a terébe a párját, nem találja az otthonában a békét. Nem találja az otthonban a saját privát szféráját. Nem tudja a hozzá beköltöző, hogy mennyit válogatott, mire a megfelelő tányért/szőnyeget/asztalt beszerezte, mennyibe került neki. Nem tudja a másik, hogy mik számára a fontos tárgyak, és mik nem azok otthon. Ezt mind idővel tanuljuk meg egymásról.

Nehéz feladat azonban a másikat tényleg beengedni az életünkbe.

Idővel tanuljuk meg, ha tényleg ezt akarjuk.

De nem mindig akarjuk. Nem indig merjük odaadni a terünket, és még kevésbé merjük odaadni az igazi önmagunkat.

Nem divat az elköteleződés. Nem vállalunk teljes közösséget. Mert hát, ki tudja, milyen ez hosszú távon? És ha rossz, vagy nem tökéletes, akkor gyorsan pattanj meg!

Mivel mindenkinek a legjobb jár, nagyon figyelünk, hogy vajon a legjobbat kaptuk-e? Az fel se merül, hogy a kapcsolatot nem kaptuk, hanem formáljuk. Az összeköltözésnél még közel sincs kész… Hamar bemozdul a kapcsolat elején a nagy MI fellángolás után az Ego önzése. ÉN hol vagyok ebben? Nekem hol a helyem? Nekem itt mi jár? Ez a mozzanat azonnal a másik felet is táncba hívja. Hiszen csak nem hagyja elnyomni magát senki már rögtön az elején!

Ahogy a gyertya, vagy a jég olvadása sem egy pillanat, úgy a párok összeolvadása sem pillanat, hanem folyamat.

De az összeolvadás félelmetes.

A megosztás félelmetes.

Önmagunk megmutatása félelmetes.

Az együttműködés minden szinten odafigyelést igényel. Idegeket igényel.

De az összeolvadás végtelen szeretet és biztonságot ad.

A megosztás levesz feladatokat a válladról.

A magad megmutatása teljes elfogadást hoz magával.

Az együtt működés közös célt és közösen haladást jelent.

Érdemes az első sokk után időt adni, hogy a kapcsolat igazán kibonthassa a szirmait. Hiszen oka van annak, hogy Őt választottad magad mellé 🙂  

Ha segítség kell a konkrét lépések kidolgozásához, keress bizalommal:

Bozsoki-Kovács M. Virág
tanácsadó szakpszichológus
life coach
70/2294935

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük